Gép + Narancs
Magyarságteljesítmény az Interneten

Szittya-szörf

Az Internet levelező csoportjaiban és weboldalain mókázó terroristák és pederaszták hírét már habosra verte a sajtó, de akad bőven másfajta, kevesebbet tárgyalt, ám a robbanó kecsapnál talán komolyabb probléma is. A világhálózat magyar nyelvű fórumain kicsiny, de zajos kisebbséget alkotnak a szélsőjobboldali kommunikátorok.

Az Objektív stábja a robbanó kecsap ügyében tényfeltárt éppen, amikor a weblátott kolléga megemlítette a főszerk.-nek, hogy a tettes akár az Internetről is vehette bombája receptjét. A főszerk. összevonta szemöldökét, és legott lényeglátott. Kézenfekvő volt az egyetlen szólásszabad következtetés: szorgalmazni kell az online kémiakönyvek betiltását! Nyakon is öntött aggodalmaival úgy egymillió tévénézőt. A néző fejében meg szépen felsorakozott a terroristaképző melegágy a burjánzó pedofília mellé. Hiszen először ülve modemmel felszerelt gép elé, a mediátorok többsége azonnal keres egy-két alt.sex meg www.wetcunt állományt, aztán ejakulál egy jó kis erkölcsi tanulságosat az elektronikus fertőről.

Igaz ugyan, hogy a bombagyártás akkurátus technológiai leírásához bármely egyetemi könyvtárban hozzájuthatni, de elektronikusan mégis más, attól meg kell óvni a közt. Meg az is igaz, hogy az elektronikus pípsók túlnyomó többségén csak regisztrált tagok juthatnak a zaftosabb részekhez, vagyis a szörföző gyermeki ártatlanság jobbára csak bankkártyával láthatna kecskét kígyóval, de az sem baj. Jobb, ha valamiféle hatalom őrködik erkölcseink felett. Szabad országban szabad emberek csak azt tölthessenek le szabadon, amit szabad nekik. Szabad például műegyetemi weben rasszista viccgyűjteményt építgetni: "Hogyan lehet a cigány- és a földkérdést összevonni? Egy réteg cigány, egy réteg föld" (http://goliat.eik.bme.hu/~banhegyi/viccek.html). Valószínű persze, hogy ~banhegyi pédzsgazda inkább bunkó, mint echte fasiszta, de a hányingernek ez mindegy.

"Buzicigánykokéróköcsögsurmótirpákparasztnyomorékállat" - jópofizott novemberben egy ifjú titán a narancs-listán (http://www.abc.hu/narancs-l/narancs.950113.Z), de ennek - mint arról a Narancs is beszámolt - dühödt flame war és szétbombázott szerver lett a következménye. Nem volt egyedülálló eset, a külföldön élő magyarok jó öreg levelező csoportja, a HIX Fórum már 1992-ben azért szakadt ketté, mert néhány szódiaréban szenvedő ultrajobbos mélymagyar - előkelő pentagon.gov, boeing.com meg ilyen-olyan.edu címekről - naponta teletrágyázta a szalont (http://hu.hix.com/bin/ekezet.html/hix/general_txt/help/forum.html). A szélsőség imádja a newsgroupokat és a levelező csoportokat, amelyek rendszerint féltve őrzik demokratikus hagyományaikat, és ódzkodnak az adminisztratív rendszabályoktól. Mindig számíthatunk arra, hogy kedvenc fórumunkon egy agresszív náci vagy bőrfejű konzolhuszár megkeseríti a barátságos csevelyt, és csak szívós levélháborúval lehet megszabadulni tőle, ha ugyan.

Ha szittyaszájtokat

akarunk keresni, nem árt némi online-keresői fifikával eljárni. Túl kézenfekvő tárgyszavakkal (fasiszta, náci, nyilas stb.) megtámadva valamelyik kereső rendszert, az Excite-ot vagy az AltaVistát, tömegével kapunk antifasiszta dokumentumokat. Ismerni kell a szaknyelvet. Gépeljük be: "mételyezők", "nemzetáruló", "hitvány senkiházi", "arcúlcsapás" (hosszú ú-val!), "vérfürdő" (patakvér?), "magyar jövő ", "nemzeti arcvonal", "elzsidósodás", "bérenc", "megújhodás" - a siker nem marad el. A találatok sajátos eloszlást mutatnak: a linkek többsége valamelyik HIX-archívum URL-jére mutat.

A HIX

(Hollósi information exchange) működteti a legrégebbi magyar nyelvű vagy magyar vonatkozású elektronikus fórumokat, érdemei elévülhetetlenek (itt jelenik meg a Magyar Narancs első, e-mail formátumú elektronikus változata is). A kilencvenes évek elején jobbára még csak külföldön élő magyarok - emigránsok, vendégmunkás programozók és nyugati egyetemeken tanuló, tanító, kutató ösztöndíjasok - fértek hozzá a hálózathoz. A néhány szerencsés hazai ősnetworkert leszámítva elsősorban ők gyűltek össze a HIX virtuális agoráin. Kevés magyar levelező csoport létezvén akkoriban, a HIX-fórumok magyar volta gyűjtötte egybe a résztvevőket, politikai hovatartozásra való tekintet nélkül. Megjelent a szélsőjobb teljes spektruma is a finoman zsidózó szalonrasszistáktól a pufajkázásra mindig kész népnemzetieken át a kőkemény hungaristákig.

Az igazi szélsőségesek kevesen vannak, de soknak látszanak. Ha egy etelközi demokratának beindul az agya - és képes naponta többször is beindulni -, három flekknél alább nem adja. A szöveg agresszív és nehezen olvasható, ha vitába szállnak vele, ordenáré is. Kedvelt füvészkertjük a HIX "Fórum" nevű moderálatlan vitafóruma. Kedvenc témáik a "magyar sorskérdések", a nagy összeesküvés-elméletek, Trianon, ötvenhat, zsidók, románok, szlovákok, hit, remény, szeretet. Hatalmas történelemismerettel és áradó irállyal bírnak, járatosak a politikában, a filozófiában, a mitológiában, a teológiában, a néprajzban és a kvantumfizikában. Mélyenszántó kritikával illetik a napi eseményeket, és rutinosan dolgoznak ki átfogó nemzetmentő programokat. "Javaslom a Lex Zétényi-Takács legszigorúbb végrehajtását, és további törvényeket (mint amely most fog életbe lépni például az ország szimbólumainak gyalázása ellen, van rá bizonyíték, hogy szükség van rá), s olyanokat, melyek a bolsevista rablókat, gyilkosokat, a keresztény fiatalság elleni numerus clausus és genocídium létrehozóit fogják büntetni, már csak azért is, hogy minden félreértést elkerüljünk ezzel a témával kapcsolatban a jövőben" (http://hu.hix.com/bin/ekezet.html/hix/general_txt/help/forum.html). Egymás között meleg hangú, családias,

kissé csipkelődő, dzsentroid

stíl járja, még ha keményen vitatkoznak is, viszont az elvbaráti körön kívülről érkező legkisebb bírálatra útszéli, sárba anyázó szózuhatag a válasz.

Januárban tanácstalan vagy dühödt levelek jelentek meg a legkülönfélébb levelező listákon: a Nemzet című Magyar Internet Világlap nemcsak e-mailben küldte el számtalan embernek reklámlevelét (már ez is sérti a netikettet), de sokak kapták meg kéretlenül hétről hétre magát a sajátos orgánumot is. Ráadásul hetekig nem reagált semmilyen ismert unsubscribe parancsra, udvarias vagy udvariatlan lemondó levélre. "Horn & Pető maguk alá eresztik az aláírást...", "Új halálrend?", "Torgyán a zsidóknak adandó kitöltetlen csekk ellen", "Horn merevrészeg", "FKGP vezet!", "Kazár trükk" - ízelítőnek talán elég néhány cím. A lap a "pártatlanság jegyében" bőségesen idéz a hazai sajtóból, legfeljebb címmel látja el az idézeteket. "Az MSZP/SZDSZ banda nemzetellenes" - Orbán Viktor a Magyar Nemzetben az alapszerződésről és a koalícióról; "Meciar magához hívatta Pufajkást" - a Horn-Meciar-megbeszélésről a CEFTA-csúcson (http://www.siliconvalley.com/nemzet.html).

A Nemzet kiadója

és szerkesztője egy bizonyos Tóth József, csakhogy... A Nemzetet szolgáltató gépet a Silicon Valley Net Institute üzemelteti. Az SVNI a NASA támogatásával jött létre 1993-ban a neurális hálózatokkal foglalkozó intézetként, tevékenységét 1995-ben bővítette hálózati szolgáltatásokkal. Az SVNI magyar igazgatója, akinek gazdag szakmai életrajzot és irdatlan publikációs listát tartalmazó személyes weblapja is ezen a gépen van, az 1991-92-es HIX Fórum-os hírig egyik központi figurája volt. Akkoriban a pioneer.arc.nasa.gov címről küldte leveleit.

A siliconvalley.com-on az SVNI és a Nemzet anyagain kívül van még egy Magyar Nemzet - Hungarian Nation című ottlap (linkgyűjtemény "A magyarság a Világra kiterjedő Nemzetet alkot" jelszóval), és itt díszeleg TGM kedvenc hazai lapjának, a Demokratának dizájnos webváltozata is (http://www.siliconvalley.com/demokrata). Ingyen gyönyörködhetünk pl. Raffay Ernő exstátustitoknokban és hülyeségeiben. "A kilencvenes években [...], amikor a szerbek nem tudták legyőzni a horvátokat, s állandóan berepültek a magyar légtérbe, bombázták Barcsot [...], a magyar kormánynak mindenféle erkölcsi, politikai, katonai joga és lehetősége megvolt arra, hogy háborúval, de inkább békésen területeket szerezzen vissza."

24. óra

Úgy látszik, minden mélymagyar lapkiadót Tóthnak hívnak. A kanadai Tóth Judit a kiadója és főszerkesztője a 24. óra című elektronikus kiadványnak (http://www.infobahnos.com/~jtoth/). Az üldözött és elnémított magyarság havilapja igazi kincsesbányája a hungarista ömlenyek kedvelőinek. A címlapon harcias versezet "Gyászegyezmény, 1996. szeptember 16." címmel a clevelandi Kovácsy József pennájából.

"...Sorsom nem tántoríthat meg, ha sok is jajom,

még gyilokká edződik megbénult két karom

mert bennem gyülemlik a kín hét évtizede,

harcomban nem állíthat meg senki Istene!

Nekem felelősséggel tartozik e világ:

hatmillió magyarral, ki húzza az igát -

a végső számadásnak meg kell történnie,

Trianonnak mindörökre el kell vesznie!..."

A béna hadastyán a clevelandi vártán, amint a hitvány senkiháziak nyakára hág. Az óda után "AZ ERDÉLYI MAGYAROK LEGÚJABB ARCÚLCSAPÁSA", "Tom Lantos Izrael, és most Románia hangja!", "A HUNGARISTÁK FŐ ERŐI MAGYARORSZÁGON TEVÉKENYKEDNEK!", "A kígyó ölelése", "Az Európai Únió trójai faló?", "Hol keressük a magyar jövőt?", "Idegenek és törzsön kívüliek!" - megannyi vérző felkiáltójel. A lapszámok mellett dokumentumgyűjtemény: a nyitó darab a Magyar Nemzeti Arcvonal, Szabó Albiék hungarista szervezetének közleménye, aztán többek között: "Sötétbeugrás: fővárosunk elzsidósodása", "A zsidók emancipációja", "Mi a hungarizmus?" (Szálasi-összeállítás), "Termeszek rágcsálják a szólás- és sajtószabadságunkat?" - na tessék, itt is a termeszek. Érdekes megfigyelni, hogy míg a HIX-listákon megszólaló szélsőjobbosok, ha dagályosan is, de viszonylag hibátlan magyar nyelven és helyesírással ontják nézeteiket és indulataikat, a hungaristák magyarságteljesítménye fordítottan arányos magyartudásukkal. Viszont rajonganak a felkiáltójelért és a nagybetűért. Az elektronikus levelezés konvenciói szerint a nagybetűs szöveg ordítást jelent.

Szittya beszédért azért nem kell levelező csoportok archívumait vagy amerikás magyarok orgánumait búvárolni, megteszik a magyar Országgyűlés jegyzőkönyvei is: "A Független Kisgazdapárt kilátásba helyezte, választási győzelme esetén (Derültség a bal oldalon) felül fogja vizsgálni ezeket a nemzetáruló szerződéseket, az önök egyigenes szavazata ugyanis százszoros hazaárulást jelent" (http://www.mkogy.hu/naplo/197/1970008.htm).

Zsadon Béla

Copyright © MaNcs, 2003
Minden jog fenntartva.

 

 


Copyright © Magyar Narancs 1995-2002.
Elektronikus terjesztés: Index.hu Rt.